2020-ban újra megnyílik a Magyar Falu Program

A költségvetésben legalább 150 milliárd forintot különítettek el idén a Magyar Falu Programra, amely már a falusi civil szervezetek fejlesztésére is kiterjed. A falusi civil alapban 5 milliárd forint várja az arra érdemes civil szervezeteket, amelyek 5000 lakosú településeken működnek. A civil szervezetek képesek arra, hogy felpezsdítsék a helyi életet, így népességmegtartó erőként csökkentik az elvándorlást.

Az 'Óvoda udvar' fejlesztésére és az 'Eszközfejlesztés belterületi közterület karbantartására' mi teljeskörű csomaggal állunk azok mellé, akik velünk együttműködve szeretnének fejleszteni. A pályázatírástól, a megvalósításig a folyamat összes lépésében gördülékennyé tesszük a projekt lebonyolítását.

Tapasztalatunk szerint nagyon fontos, hogy egy település vezetése már február közepén kész tervvel a kezében várja a pályázati ablak nyitását, mert a lehetőség csak egy hétig lesz elérhető. Társaságunk a tervezési és pályázatírási folyamatokba bekapcsolódva tud a legnagyobb hasznára lenni az önkormányzatoknak. Szoros együttműködésünkben számos településnek segítettünk már az óvoda udvarok és az eszközpark fejlesztésében.